2009. november 2., hétfő

Szerelmes versek

"Eljön a nap, mikor jönni fogsz és én csak annyit mondhatok győztél! Győztél, mert én feladtam, és te elmész örökre, azzal a gondolattal: olykor a győzelem is vereség! S valójában mindketten vesztettünk, mert mindketten feladtuk a harcot! S, hogy lesz ezután, nem tudom, talán meghalok!"




 Az a szó, hogy szeretsz egy életre szól,
Szeretsz vagy elfeledsz gondold meg jól,
Amikor téged először láttalak,
Attól a perctől szívembe zártalak,
Boldog nélküled csak ott leszek hol a sír mindent eltemet,
De a síron túl is van élet ott sem fogok mást látni csak téged,
Amíg te szeretsz én addig élek,
DE SZERESS SOKÁIG MERT MEGHALNI FÉLEK!!!





 Nem vágyom én semmi másra,
Csak sírig tartó boldogságra,
Ha mellettem
vagy könnyű vagyok,
S közben ezer csillag fénye ragyog.

Bársonyos
bőröd érintése
,Tündéri ajkad nevetése,
Fülembe súgott szerelemes
szavak
Bennem végtelen örömöt fakaszt.

Nem számít már meddig
élek,
Mert enyém, kit más nem remélhet
S tudom boldog leszek odaát,
Mert szerethettem e csodát!





 Szeretem, mikor hozzád bújhatok,
Szeretem, mikor ajkadra csókot adhatok,
Szeretem, ha melletted fekhetek,
Szeretem, ha kezemet kezedbe tehetem,
Szeretem, mikor édesen nézel rám,
Szeretem, mikor azt mondod: szeretlek cicám!
Szeretem minden egyes porcikád,
Szeretem, hogy szerethetlek csak téged és senki mást!





 Este, ha kigyúlnak a csillagok,
úgy fáj, hogy te ott én itt vagyok.
Felsír bennem a hozzád szóló vágy,

s rólad álmodom át az éjszakát!


 Mikor rád gondolok, megremeg a lelkem,
ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem.
Mindig itt vagy velem, mégis oly távol, 
csak én tudom, hogy mennyire hiányzol. 


  Átölel a gyönyör, eléget a mámor, 
azt kívánom tőled, légy az enyém százszor.
Ha idebújsz mellém, el nem engedlek,
mert én téged örökké szeretlek.  



Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk
Feledni kell, hogy újra szeressünk!
Kell tudni kacagni, szeretni és sírni
Valakit megunni és újból visszahívni!
Csalódni kell százszor, csalódni kell ezerszer,
hogy boldogok lehessünk
egyetlen egyszer! 
 
Elvitted Tőlem a Napot, a holdat és minden csillagot.
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. 
Nélkülük még elvagyok, de nélküled én meghalok!






Elválni könnyű, de feledni nehéz.
A szív a múltba ezerszer visszanéz.
Lehet hogy könnyen, nevetve búcsúzunk,
De fájni fog, ha találkozunk.
A sors tudja mi lehet,
Ha visszajössz lesütöd szemed.
Százszor is megállnál mégis visszamész,
Elválni könnyű, de feledni nehéz.





Szeretem, mikor nevetsz viccemen,
Szeretem, mikor figyelsz kedvesen,
Szeretem, ha szemedet szememre szegezed,
Szeretem, ha testemet testedre tehetem,
Szeretem, mikor azt mondod: "Most nem érek rá"
Szeretem, mikor azt mondhatom: "A fenébe már"
Szeretek minden percet, mit Veled tölthetek,
Szeretem, mikor újra látlak, és megfoghatom kezed.
Szeretlek Téged bármeddig kedvesem,
Soha el nem vehet tőlem senkisem!
Veled leszek, amíg csak élek,
Szeress te is engem a te életedben!



Rád vágyom, csakis rád...
Más a nyomodba sem érhet
Miért? Tudnék ezer érvet.
Hiányzol, te voltál a mindenem,
Nélküled üres az életem!
Gyere vissza, kérlek
Én is csakis érted élek!Kéne valaki más, de nem megy...
Nem tudlak elfelejteni téged.
Mennyit jelentettem neked?
Te elraboltad a szívemet!
Azok a csodálatos napok...
Rólad szólnak a gondolatok.
Hiányzom most neked?
Hol vagy? Én még mindig szeretlek!Meleg a nyár, hideg a tél...
Gyűlöltem, mikor elmentél!
Nélküled csak árnyék vagyok
Szürkék a hétköznapok.
Este a tévé előtt...
Eszembe jutnak az elmúlt idők...
Mikor együtt voltunk, nevettünk sokat
A parkban kergettük a madarakat.
Aztán egyszer csak megálltál, megfogtad a kezem...
Csókod maga volt a tűz!
Hiányzol nekem, ne tedd ezt velem!Üres a város nélküled, minden szürke és rideg.
Téged kereslek mindenütt, az utcán, a buszon...
Gyere vissza! Vagy nem is gondolsz rám?
Teljesen elfelejtettél már?
Én nem feledtem el a szemed, az ajkad, az érintésedet.
Tekinteted is őrzöm, mindig arra gondolok...
Éjjel rólad álmodom.
Veled fekszem és veled kelek,
Életem is veled volt kerek.

2009. november 1., vasárnap

A szerelem sok nyelven

A szerelem több nyelven:



Afrikai Ek is lief vir jou!/Ek het jou liefe!

Albán
Te dua!

Angol
I love you!

Arab
Ohiboke / Nohiboka!, Ana Behibak (férfinak)/Ana Behibek (nőnek)

Baszk
Maite zaitut!/Nere Maitea!

Bengáli
Ami tomake bahlobashi!

Berber
Lakh tirikh!

Bosznia
Volim te!

Bulgár
Obicham te!

Burma
Chit pa de!

Creol
Mi aime jou!

Cseh
Miluji te!

Dán
Jeg elsker dig!

Észt
Mina armastan sind!

Eszperanto
Mi amas vin!

Etióp
Afekrishalehou!

Farsi
Tora dost daram!

Filipino
Iniibig kita!/Mahal Kita!

Finn
(Mä)Mina rakastan sinua!

Flamand
Ik zie oe geerne!

Francia
Je t’aime!

Fríz
Ik hou fan dei!

Galicia
Querote!

Gall
Ta gra agam ort!

Görög
S’ayapo!

Grönland
Asavakit!

Gujarati (indogermán nyelv)
Hoon tane pyar karoochhoon!/tane chaahuN chhuN!

Hawai
Aloha wau ia ‘oe!/Aloha I’a Au Oe!

Héber
Anee ohev otakh! /Anee ohevet otkha/Anee ohev otkha/Anee ohevet otakh
Hindi
Mai tumase pyar karata hun!/Mai tumase pyar karati hun

Hopi (indián)
Nu’ umi unangwa’ta!

Holland
Ik hou van je!

Horvát
Volim te!

Indo-Európai
Yes kez si’rumem!

Indonéz
Saya cinta padamu!/ Sayah Chantikan Awah

Ír
t’a gr’a agam dhuit!/taim i’ ngra leat!

Izland
Eg elska thig!

Japán
Kimi o ai shiteru!

Jiddis
Ikh hob dikh lib!

Jugoszláv
Ya te volim!

Kambodzsa
kh_nhaum soro_lahn nhee_ah!/Bon sro lanh oon

Kanada
Naanu Ninnanu Preethisuthene!

Kanadai francia
Sh’teme!

Katalán
T’estimo!

Kenya
Tye-mela’ne!

Kína
Wo ie ni! (Cantoni)/We ai ni! (Mandain)

Korea
Tangsinul sarang ha yo!

Korzika
Ti tengu cara (nőnek)!/Ti tengu caru (férfinak)!

Kurd
Ez te hezdikhem!

Latin
Te amo!

Lengyel
Kocham cie!/Yacha kocham

Lett
Es tevi milu!

Libanon
Bahibak!

Litván
As tave myliu!

Macedón
Sakam te!

Magyar
Szeretlek!

Malajzia
Saya cintamu!

Marshall szigetek
Yokwe Yuk!

Navaho (indián)
Ayor anosh’ni! 

Német
Ich liebe dich!

Norvég
Jeg elsker deg!

Olasz
Ti amo!

Orosz
Ya tyebya lyublyu!

Oszét
Aez dae warzyn!

Perzsa
Tora dost daram!

Portugál
Eu te amo!/Amo-te

Román
Te iu besc!

Sesotho (dél afrikai)
Kiyahurata!

Spanyol
Te amo!/Te quiero!

Svéd
Jag älskar dig!

Szanszkrit
Twayi snihyaami!

Szerb
Volim te!/Libim te! 

Sziú (indián)
Techihhila! 

Szlovák
Lubim ta!

Szlovén
Ljubim te!

Szuahéli (afrikai)
Nakupenda!

Tahiti
Ua Here Vau Ia Oe!

Thai
Phom Rak Khun!/Ch’an Rak Khun!

Tamil
Ni yaanai kaadli karen!

Török
Seni seviyorum!

Tunézia
Ha eh bak!

Ukrán
Ya tebe kokhayu!

Urdu (hindusztáni)
Main tumse muhabbat karta hoon!/Mujhe tumse
mohabbat hai!

Vietnám
Anh yeu em!/Em yeu an!

Wales
Rwy’n dy garu di!

Zulu (afrikai)
Ngiyakuthanda!/Mena Tanda Wena!

A szerelem

A szerelem sok embert foglalkoztat, mindenki megtapasztalja élete nagy szerelmét, szerelmi csalódásait és ezeket mindenki máshogy éli meg, máshogy dolgozza fel...

A szerelem nem pontosan egyezik meg az együtt járással, a szeretettel, az udvarlással vagy a barátsággal. Néha a szerelmet és a barátságot egymást kizáró érzésnek tartják.

A szerelem különböző érzésekből tevődik össze: kell hozzá némi vágy, romantikus érzelmek és a szeretett személyhez való kötődés.


A Rövid megjegyzésben írd le neked mit jelent a szerelem (kíváncsian várom kinek mit jelent :) ) de rövid történeted is érdekel.